Oktatási programot tartottunk gyerekeknek a XVI. kerületi Föld napján




A Föld napja alkalmából tartottunk szemléletformáló programot a XVI. kerületi általános iskolásoknak a Hermina Sportparkban, a STARS-UNIQA iskolásokat célzó programunk keretében. A rendezvény május 12-én zajlott le és összesen 12 iskola alsós és felsős osztálya, több, mint 200 diák vehetett részt a programokon. 


A Föld napja programnapot a XVI. Kerületi Önkormányzat Környezetvédelmi Irodája szervezte és egy komplett programcsokrot állítottak össze interaktív előadásokból, ismeretterjesztő, tudásfejlesztő programokból a kerületi iskolásoknak. A rendezvényt Mizsei László, a Környezetvédelmi és Közbiztonsági Bizottság elnöke nyitotta meg, majd köszöntőt mondott Szatmáry Kristóf parlamenti képviselő és Kovács Péter polgármester. Az állomásokon a Magyar Kerékpárosklub mellett további hat, a környezettel kapcsolatos témákat érintő szervezet várta a résztvevő diákokat: a Vigyél Haza Alapítvány, az Agyklub, a Levegő Munkacsoport, az Erdőmentők Alapítvány, a FÖRI, valamint a XVI. Kerületi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum.


Még több kép az eseményről itt.

A Magyar Kerékpárosklub állomásán korosztályokhoz illeszkedő programokat tartottunk. Az alsósokkal interaktív foglalkozás keretében beszélgettünk a közlekedési módok előnyeiről és hátrányairól, a fenntartható közlekedési lehetőségekről, valamint a kerékpározás fontosságáról és létjogosultságáról és a kerékpár tartozékairól. A gyerekek nagyon lelkesen vettek részt a beszélgetéseken és sok információval gazdagodtak.

A felső osztályos tanulókkal a Hermina Sportparkban kiépített KRESZ pályán a legalapvetőbb KRESZ ismereteket adtuk át, majd a gyakorlati oktatásé lett a főszerep: mindenki, aki szerette volna, kipróbálhatta kölcsönbringákon a KRESZ pályát és csapattagjaink segítségével a közlekedési szabályoknak megfelelően végighaladhatott egy előre kijelölt útvonalon több társával egyetemben. A gyakorlati foglalkozás is nagy sikert aratott.

A programpontunkon a foglalkozások után mindenki kapott ajándékba egy-egy Kerékpárosklub Kisokost, amelynek nyomtatási költségét a XVI. Kerületi Önkormányzat finanszírozta. A Kerékpárosklub kiadványában gyakorlati tapasztalatok alapján összegyűjtötte azokat a kerékpározással kapcsolatos praktikus információkat, amelyek mindenki számára hasznosak lehetnek: a kiadványban szó van az ideális bicikli kiválasztásáról és tárolásáról, indulástól lakatolásig a közúti közlekedés írott és íratlan szabályairól. 

Müller Kinga

Forrás: kerekparosklub.hu