Most már lehet piásan bringázni?! Vagy hogy is van ez? - Tájékoztató KRESZ módosítás után

Augusztus 24-én változott a KRESZ, többek között kerékpáros vonatkozásokban is. Nemrég a hírekben már felmerült, hogy "legalizálják" a piás kerékpározást. Nos, ez részben meg is valósult, legalábbis a KRESZ mostantól engedékenyebb és életszerűbb az eddigi zéró toleranciával szemben. Némileg frissítve lettek a kötelező felszerelésre vonatkozó elavult szabályok is. Vendégszerzőnk, Kövér Csaba Attila "Csubi" írása.


A járművezetés személyi feltételei
4. §
(1) Járművet az vezethet, aki
a) a jármű vezetésére jogszabályban meghatározott, érvényes engedéllyel rendelkezik, és a jármű vezetésétől eltiltva nincs;
b) a jármű biztonságos vezetésére képes állapotban van, továbbá
c) a vezetési képességre hátrányosan ható szer befolyása alatt nem áll, és szervezetében nincs szeszes ital fogyasztásából származó alkohol.
(2) A jármű vezetését az üzemben tartó nem engedheti meg, illetőleg a vezető nem engedheti át olyan személynek, aki az (1) bekezdésben meghatározott feltételeknek nem felel meg.
(3) Az (1) bekezdésben említett engedélyt a vezetőnek vezetés közben magánál kell tartania.
(4) Az (1) bekezdés b) pontjában foglalt feltétel fennállása esetén - a főútvonalon kerékpározás esetét kivéve - a kerékpárosra nem kell alkalmazni az (1) bekezdés c) pontjában meghatározott korlátozást.

Magyarul: ha a bringás fogyasztott is alkoholt, gyógyszert, akármit, de biztonságos vezetésre képes állapotban van, a főútvonalak (plusz autópályák, autóutak, egyéb bringatilosok) kivételével legálisan közlekedhet biciklivel, Béla bácsi hazagurulhat a tanyabike-kal a falusi kocsmából a dűlőúton, vagy szabad az Elág környéki kocsmákból kisutcázva/bringautazva hazakerekezni egy-két sör után.

Kerékpárok és segédmotoros kerékpárok
54. §
(6) A kerékpárral éjszaka és korlátozott látási viszonyok között abban az esetben szabad közlekedni, ha a kerékpáron vagy a kerékpároson
a) előre fehér-, hátrafelé piros színű, folyamatos vagy villogó fényt adó lámpát és fényvisszaverőt helyeztek el, és
b) lakott területen kívül kerékpáros fényvisszaverő mellényt (ruházatot)
visel.

Ezzel - értelmezésemben - legalizálva lettek azok a megoldások, mint a "nincs első lámpám, de fejlámpát használok helyette", vagy a nyeregrúd helyett a táskára csíptetett piros villogók. A fényvisszaverő paraméterei nincsenek konkrétan meghatározva, így véleményem szerint első és hátsó prizmák helyett kézre és/vagy lábra jól láthatóan felpattintott vagy tépőzárazott reflexcsíkok is alkalmazhatók.

A változásokkal párhuzamban egyébként a 6/1990. (IV. 12.) KöHÉM rendelet ide vonatkozó része nem változott, így az továbbra is előírja a 116. §-ban a kerékpárokra vonatkozó üzemeltetési műszaki feltételeket, pl. két egymástól függetlenül működtethető fékszerkezet, csengő, első és hátsó lámpa, hátsó prizma, első küllőprizma meglétét. A kérdés már csak az, hogy a későbbiekben mit fognak a gyakorlatban ellenőrizni, és bírságolnak-e a rendőrök az engedékenyebb KRESZ mellett a KöHÉM rendeletre hivatkozva.

Forrás: