Pirinyó "kritikus tömeg" a Kertvárosi Bringanapon

A minap leírtuk kifogásainkat a Bringanap szervezésével kapcsolatban, és sajnos beigazolódott, hogy a rendezvény csekély számú érdeklődőt vonzott. Részint a barátságtalan időnek, részint a szervezési hibáknak köszönhetően alig több mint egy tucatnyian kerekeztük körbe a kerületet.

 




10:30-kor indult el a bicajos felvonulás. A tekerés előtt a rendőrség kutyás alosztálya látványos bemutatót tartott. Nem sok köze volt a kerékpáros naphoz, de színvonalas volt! A menet a Havashalom utcából indult, majd a Centi lakótelepi kerékpáros cross pályánál megállva - ahol egy bemutatót láthattunk - folytatta útját a Szerb Antal Gimnázium felé. Magam csupán ez idáig követtem a menetet. Sajnos az időjárás sem volt éppen a legkegyesebb, hiszen a nap folyamán gyakorlatilag ebben az időpontban szitált legjobban az eső. Ezt nagyon jól ellensúlyozta a Szerb Antal Gimnázium parkjában osztott forró tea, amiből a résztvevők szívesen fogyasztottak. Ezután a park aszfaltján állították föl az ügyességi pályát, amit ha sikeresen teljesített valaki, ajándékkal honoráltak. Ezt még a menetet kísérő mentősök és rendőrök közül is kipróbáltak páran, a résztvevők nem kisebb örömére. Innen azonban már nem követtem a menetet, egyéb elfoglaltságaim miatt.


Bízok benne, hogy a jövőben közösen, egymás tapasztalatait megosztva egy nagyobb érdeklődésre számító rendezvényt szervezhetünk, hogy minél több ember kapjon kedvet a rendszeres bicajozáshoz. Ezután már csak a jó időt kellene elintézni! :-)