[Közlekedj okosan!] Ne tapadj a padkához!

Van egy téma, amit rutinos kerékpárral közlekedők már megtapasztaltak, csak autóval közlekedők közül sokan sérelmeznek. Ez a kerékpáros jobbra húzódásának a mértéke az úttesten. Én mindig az autó jobb keréknyomvonalát használom, és ezt is ajánlom mindenkinek.




A legutóbbi KRESZ módosításkor szerencsére kikerült az a számomra abszurdnak mondható rész, hogy a kerékpárosnak SZOROSAN az úttest szélén kell haladnia. Nem véletlenül, tudniillik ha a kerékpáros "rátapad" a padkára, sokkal gyakrabban előfordul, hogy az autósok kicentizik előzéskor, azaz túl közel, sávon belül előznek. Észrevettem már, hogy egyes bátortalan bringások azonnal jobbra húzódnak, mihelyst meghallják egy autó közeledését. Ezt semmiképpen nem érdemes csinálni, mert egyrészt a KRESZ már nem kötelez rá, másrészt ami igazán fontos, hogy a kissé középre húzódással arra késztetjük az autóvezetőket, hogy biztonságos távolságból előzzenek.



Szorosan jobbra húzódás: nem ajánlott!



Ha az úttest jobb széléhez húzódva közlekedsz, a csatornafedelek végig útban lesznek, így fokozott a balesetveszély, továbbá ott a legporosabb az út, ami növeli a megcsúszás esélyét.
A legfontosabb tény azonban a biztonságos előzési táv kikényszerítése mellett, hogy ha rátapadsz a padkára, nem marad semennyi hely sem, amerre "menekülhetnél", ha valamilyen akadály (kátyú, üvegszilánk) esetén kissé irányt kell módosítanod. Nagyon zavaró lehet az autóvezetőnek, amikor egy bicajos hirtelen kacsázik be elé egy kátyú vagy csatornafedél kikerülése miatt. Törekedj a kiszámíthatóságra!



Jobb keréknyom: helyes!


Ajánlatos az autók jobb keréknyomvonalát használni, mert ha az útburkolat hibái vagy egyéb akadály miatt ki kell térni, még mindig lehet óvatosan jobbra korrigálni. Ugyan van egy elenyésző kisebbség az autóvezetők között, aki sérelmezi ezt, de így nem tudnak kicentizve szabálytalanul leelőzni. Figyelni viszont sosem árt: az úttest szélessége, állapota, a forgalom sűrűsége, a kerékpáros sebessége mind olyan tényezők amelyektől függ a jobbra-középre húzódás kérdése.

Általában véve a városi csúcsforgalomban nem mindig éri meg leelőzni a biciklist, hiszen  van úgy, hogy nem lehet nagy előnyre szert tenni (érthetetlen, mikor a piros lámpa előtt 20 méterrel előznek meg agresszívan és fölöslegesen). Amikor nincs csúcsforgalom, valószínűleg nem jönnek sokan szembe, és nagy ívben is lehet kerülni.

A legfontosabbnak azonban mindig a kölcsönös együttműködést tartom. Ha például emelkedőn kell fölmenni, és nagyon feltartom a forgalmat, vagy ha BKV jármű ér utol, le szoktam húzódni az első jobbra lévő utcába, hogy ne akadályozzam túlságosan több tucat ember közlekedését.
 
Ami az infrastruktúrát illeti, az útburkolatra felfestett kerékpáros nyom is elősegíti a szabályos előzést, hiszen a tapasztalatok szerint a jelzés hatására az autók akkor is a sáv belső részére húzódnak, ha nem kell bringást előzniük.