Mégis lesz kerékpársáv az Újszász utcán!

Ezt Pappné Furdan Máriától, a XVI. kerületi Önkormányzat kerületfejlesztési irodavezetőjétől tudtam meg. A biztonság kedvéért még ne visítson senki sem örömében, mert a Főváros még hivatalosan nem adta rá az áldását, de az Irodavezető Asszony szerint a XVI. kerület sikeresen kilobbizta az útfelújítással egybekötött útszélesítést és a kerékpársávok felfestését. Részletek a Tovább gombra kattintva.

Nemrég írtunk az Újszász utca felújításával egy időben megvalósuló kerékpáros fejlesztésekről. Furcsálltuk, hogy kerékpársáv létesítése nélkül terveznek két előretolt kerékpáros felállóhelyet felfesteni, amely kicsit olyan, mint a hiányos ruházat, hiszen az előretolt felállóhely általában a kerékpársáv szerves része szokott lenni. Ráadásul az Újszász utca adottságai eleve kiválóak a kerékpársáv létrehozására, mert részben árokbetemetés és egyéb drága macera nélkül valósítható meg a szélesítés. László Jánostól korábban azt az információt kaptuk, hogy az Újszász utca felújítása uniós beruházás, és a pályázatban nem szerepelt kerékpársávra vonatkozó terv.

Pappné Furdan Mária viszont úgy tájékoztatott, hogy a tervezés közbeni egyeztetésen egyértelművé vált, hogy a mai igényeknek megfelelően elengedhetetlen az Újszász utca kerékpárbaráttá tétele. A XVI. kerületi Önkormányzat kemény csatát vívott a Fővárosi Önkormányzattal, hogy az útfelújítással egy időben szélesítsék is a burkolatot, ugyanis utólagosan a Fővárosi Közgyűlés útburkolat-bontási tilalma szerint a szélesítést öt évig nem is lehetne megvalósítani, továbbá a rengeteg bontással járó utólagos beavatkozás aránytalanul drága lenne.

A hivatalos engedélyt még nem kapta meg a Fővárostól a kerületi önkormányzat, de Pappné Furdan Mária azt állítja, hogy ezt sikerült elérni, mivel a felújítást már elnapolták tavaszra. A BKK eredetileg októberi kezdettel írta ki az Újszász utca és a Somkút utca felújítását.

Lássuk a paramétereket!

A tervezett szélesítés a Fuvallat utca és a Nógrádverőce utca között készül. Az útpályát 2 m*0,75 m-rel szélesítik, így 1,3 m-es kétoldali kerékpársáv jut a bicikliseknek. A burkolatcsere és a szélesítés a Főváros feladata, viszont a XVI. kerület - mint az utca tulajdonosa - is részt vesz a fejlesztésben: a burkolaton túli részekre járda-, kapubehajtó-, parkolóépítést és parkosítást tervez.

Ezzel a fejlesztéssel végre átvehetnék a kerékpárosok a XVI. kerület első kerékpársávját és a kerület legkorszerűbb és legbiztonságosabb kerékpáros infrastruktúráját. Türelmetlenül várjuk a Főváros hivatalos engedélyét.